Második évadának végéhez ért az Orphan Black, az a sorozat, amelyikben a korombeli Tatiana Maslany epizódonként legalább öt klónt játszik el. A történet szerint a drogüzér expasijától inkább elhagyott kislánya felé orientálódó Sarah Manning véletlenül rájön, hogy egészen sok hasonmása létezik egy klónkísérletnek köszönhetően, és a felismerés után - folyamatosan előkerülő géntestvéreivel együtt - nyomozni kezd születésük körülményei után. Hogy mire jut, azt igyekszem nem megosztani, de azt igen, hogy miért ez a tökéletes sorozat erre a nyárra.
All In - Játék a műfajokkal és a szerepekkel
Az Orphan Black készítőinek sikerült az az iszonyatosan kockázatos dolog, amit úgy hívnak, hogy műfajkeverés. A sorozat egyszerre sci-fi (klónok több kontinensen), krimi (nyolcvanas években kezdődött összeesküvés), akció-thriller (a klónok üldöznek és a klónokat üldözik), dráma (a testvéri kötelékről, a szülő-gyerek kapcsolatról, a felelősségvállalásról) és vígjáték - főként egy kertvárosi feleség -klón és egy sztereotipan meleg mostohatestvér ütősen megírt szövegeinek köszönhetően.
Az Orphan Blackben nincs olyan, hogy unalmas "töltelékrész", mivel nem 22 epizódot gyártanak le egyszerre, csak tízet, és ezekbe kell a megfelelő mennyiségű fordulatot beletenni. A történetet pedig nem csak az új szereplők viszik előre, hanem a már megismert klónok folyamatos személyiségfejlődése is. Tatiana Maslany teljesen más viselkedésű, különböző célokkal és életfilozófiával rendelkező klónokat játszik el, akik a történet szerint nem kevés kritikus szituációban egymást is megpróbálják utánozni, úgyhogy egy-egy ilyen jelenetért idén azért járna neki egy Emmy-jelölés a legjobb színésznő kategóriában, de tényleg.
Identity thriller? Nature VS nurture?
A sorozatban megjelenő klónoknak mind megvan a személyes céljuk, a küzdelmük a saját gyengeségeikkel, de miután írtam egy egész hosszú felsorolást ezekről, ki is töröltem: alapvetően mindannyian (bőrdzsekis mami Sarah, frufrus kertvárosi feleség Alison, raszta geek egyetemista Cosima, mentálisan instabillá kínzott ukrán Helena és a többiek) csak szeretetre és kötődésre vágynak, szeretnék rendberakni legfontosabb társas kapcsolataikat. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, ki kell bogozniuk minden szálat, kezdve azzal, hogy a közvetlen környezetükből kik az őket megfigyelő, ún. "monitorok", és persze meg kell találniuk azokat, akik mesterségesen megteremtették őket.
Az Orphan Black eközben eljátszik a kérdéssel, hogy melyik az erősebb, a gének vagy a nevelés (nature VS nurture), de a dramaturgiai elvárások sajnos beszűkítik a fikció lehetőségeit - természetesen van hetero- és homoszexuális, öngyilkos és gyilkos hajlamú, egészen zseni és kissé primitívebben gondolkodó klón is, és mindannyian máshogyan gesztikulálnak a nézők kedvéért - vagyis a válasz egyedül az lehet, hogy több közöttük a különbség, mint a hasonlóság.
Külön érdekesség - és szintén nem dönti el a genetika kontra nevelés vitát -, hogy egyfajta mélyebb érzelmi kötelék lehet azok között a klónok között, akik már az anyaméhben is együtt voltak, viszont a sorozatban központi szerepet kap a Sarah és mostohabátyja, Felix közötti véd- és dacszövetség is, mely a legerősebb és legőszintébb testvéri szeretet mintapéldája. (Felix így válik a "Klón Klub" oszlopos tagjává, és a többi lány életének aktív menedzselőjévé is.)
Az Orphan Black szereplői között olykor felmerül, hogy vajon létezik-e egy "eredeti" személy, akinek a génjeit felhasználták, de kialakult személyiségük miatt ez egyáltalán nem okoz számukra identitás-válságot. Ahogyan Sarah már az első évadban (S1E7) megfogalmazza egy beszélgetésben:
Paul: There's nine of you.
Sarah: No! There's only one of me.
Sarah, Cosima és Alison egészen hamar úgy is tekintenek egymásra, mint kedves testvérekre, akiknek támogatniuk kell egymást a bajban, és el kell fogadniuk egymás prioritásait, például azt, hogy huszonéves koruk végére melyik női szerepet érzik a legfontosabbnak az életükben (pl. karrierépítő tudós vagy elkötelezett háziasszony).
Klón-ideológiák: neolúcionisták és proletiánusok
A történet szerint rendkívül sok csoport szeretné felügyelni és kihasználni a klónokat, és ez az Orphan Black legnagyobb problémája is, mivel sokszor teljesen zűrzavarossá válik, hogy melyik csoport/vezető mit akar pontosan, és hol helyezné el magát egy 'beszéljünk-segítünk' és 'elkapunk-megölünk' végpontokkal rendelkező diplomáciai skálán.
Ha eltekintünk a rendkívül béna rendőrségtől, és azoktól, akik magukat az "ellenállók" névvel illetik - puskával járnak, segítőkészek, de csak a görög mitológiáról osztanak meg információkat -, akkor végeredményben két fenyegetést jelentő szervezetet tudunk körvonalazni az első két évadban.
Az egyik a klónokat anno legyártó Dyad nevű (csúnya gonosz) nagyvállalat, amelynek tudományos részlegét Aldous Leekie üzemelteti. Dr. Szépújvilág Leekie pedig a neolúcionisták szellemi vezetője; azoké, akik szerint genetikailag módosítani kell az embereket a fajunk fejlődése érdekében, ezért egyes követői még farkat is rendelnek a fenekükre (előrelépés?). A doktor tulajdonképpen nem akarja bántani a klónlányokat, beérné továbbra is a megfigyelésükkel, ám nem ő a Dyad vezetője, így mégsem megnyugtató a helyzet. Még az a szerencse, hogy ha valami illegálisra készülnek, akkor általában megpróbálnak ehhez fenyegetésekkel beleegyező aláírásokat szerezni (-???).
A proletiánusok ezzel szemben egy vallási szektához hasonlítanak, akik általánosságban ellenzik a genetikai kísérletezgetést, kivéve, ha megszerezhetik a klónokat, mert erre az esetre nekik is van egy megtermékenyítő laboruk a pajta mellett. (A sorozatban a gagyiságot rendszeresen elnyomja a szórakoztató-faktor.) A proletiánusok rosszul bánnak a nőkkel, bevarrják a gyerekeik száját, régiesen öltözködnek, és alapvetően gonoszan néznek, miközben a szeretetről és Istenről beszélnek, ezért szintén veszélyesek. Náluk az adminisztrációnak is kisebb szerep jut.
A tudomány vagy a vallás rosszabb?
Mit mond akkor az Orphan Black, mi a félelmetesebb, a tudomány vagy a vallás? A válasz egyrészt az, hogy az elvakult emberek mindkét oldalról veszélyesek, mert az ideológiát az emberi életek fölé helyezni elítélendő. Másrészt viszont a proletiánusok mindig valami csúnya dolgot csinálnak a képernyőn, míg a neolúcionisták inkább a zsarolással operálnak.
Az elvakult tudományt ellensúlyozza a kedves biológus PhD hallgató klón, Cosima munkássága, viszont az ukrán apácák által felnevelt Helena nem éppen a keresztényi szeretet reklámarca. Ezt egyelőre csak azért nézzük mégis el neki, mert ahogy az Archies "Sugar, sugar" című számát próbálja ukrán akcentussal énekelgetni (S2E6), és közben a testvéri szeretetről beszél, az mégis csak reménykedésre adhat okot.
Ne mondjunk le a lelkileg tönkretett kelet-európai klónokról sem - tanítja végső soron az Orphan Black.
