Amy: Azt hittem... Kezdtem azt gondolni, hogy csak egy őrült vagy egy fülkével...
Doktor: Amy Pond, valamit jobb, ha megértesz. Fontos, mert egyszer az életed múlhat rajta. Kétségtelenül egy őrült vagyok egy fülkével. (S5E1)

A Doctor Who-t úgy kezdtem el, hogy egy rakparti séta alatt megtudtam az egyik csavart a tizenegyedik Doktor történetében. "A kicsoda a kicsodának a kicsodája??" -kérdeztem vissza, aztán azt mondtam, oké, vágjunk bele, mert ez olyan fokon abszurd, hogy látni akarom a képernyőn.

Ezután pedig azért nem utáltam meg, mert a legjobb, felnőtteket célzó részekkel kezdtük, nem az 1960-as évektől, és nem is az új Doctor Who éra (2005-) első évadával. Ráhangolódásképpen a fantasztikus Blink (S3E10) volt az első, amit láttam. Aztán a könyvtáras duplarész jött, amelyikben megszerettem a világ legmenőbb archeológusát, River Songot (S4E8-9). Ezután pedig máris az 5. évad (S5E1) következett, így az én Doktorom végérvényesen a szerepet ekkor átvevő Matt Smith lett, annak ellenére, hogy ma már tudom, hogy a tizedik Doktort játszó David Tennant is jó pasi (úgy értem, színész).

Milyen Doktor? / Doctor Who?

Mint ahogyan az a címből is kiderül, a sorozathoz hozzátartozik, hogy a Doktor igazi nevét nem tudjuk. Pár rész után viszont kialakul bennünk egy kép arról, hogy ki is ő:

  embervédő-szörnylegyőző kétszívű Idő Lord

  (belülről nagyobb) kék rendőrfülkével - térben és időben - utazó kalandor

  első látásra britnek tűnő, globális megmentő

  kreatív eszköztárral rendelkező univerzumdiplomata ("Run!")

  divatgyilkos divatdiktátor ("Bow ties are cool.")

  bűntudattól gyötrődő, jószándékból titkolózó-füllentgető utazópartner

  regenerálódó-testváltó kvázi öröklény

  többszáz évet élt, humorosan bölcs zseni

  világokra rácsodálkozó kisgyerek

És kinek ne lenne kedve azt nézni, ahogyan egy kicsit extrém, de iszonyatosan szerethető fickó  elszántan szeretne emberekkel lenni, és közben megmenteni őket a Dalekoktól, a Síró Angyaloktól vagy egyszerűen csak az emberiséget önmagától? Tulajdonképpen ez is egyfajta Superman-történet, csak míg Superman nekem mindig kicsit sótlannak tűnt, addig a Doktor egy önmagát bátran kifejező, igazán komplex személyiség.

Egy rajongható sorozat

Az angol kultúrkincsnek számító Doctor Who-nak ma már iszonyatosan nagy rajongótábora van minden földrészen, akik nap mint nap iszonyatos intenzitással vetik bele magukat a rajongásba. Pedig néha fél-egy év is eltelik anélkül, hogy adásba kerülne egy új rész, és a különböző írók miatt az epizódok színvonala is egyenetlen. Mi okozza mégis ezt az óriási lelkesedést?

A történelem súlya - A Star Warshoz hasonlóan a Doctor Who is "klasszikusnak" számít, hiszen nagyon régen, a hatvanas években indult (akkor még gyerekműsorként), és több generáció nőtt fel rajta; így az internet tele van azokkal a felületekkel, ahol szakértővé lehet válni, majd szakértőként lehet beszélgetni a Doctor Who egész univerzumáról - ez sokaknak nagyon vonzó.

Ikonikus tárgyak, legendás karakterek - A Doktor által "vezetett" TARDIS, a fán kívül mindent nyitó szónikus csavarhúzó, a mindenki számára mást mutató hipnotikus papír és a Doktor legendás ellenségei (például a Dalekok) gyorsan otthonossá és kiismerhetővé teszik ezt a világot az új rajongók számára is, miközben a kapcsolódó ajándéktárgyak igazán jól eladhatóak a piacon, és a nézők maguk válnak élő reklámmá az olyan alkalmakkor, mint például a beöltözős Comic-Con fesztivál.

Folyamatos megújulás és örök viták  - A sorozatot a kontinuitás mellett az állandó megújulás is jellemzi, hiszen regenerációs képességéből adódóan a Doktor pár évadonként új kinézettel jelentkezik. Mindegyik színész kicsit más stílusban jeleníti meg a karaktert, és mindegyikük új célokat, történeteket kap az íróktól. Ez a folyamat mindig izgalommal és várakozással tölti el a régi rajongókat, egyben lehetőséget ad az új nézők "tiszta lappal való" bekapcsolódására, és ébren tartja a sorozatról való kommunikációt, hiszen mindig lehet azon vitatkozni, melyik Doktor, melyik női útitárs, melyik sztori a jobb - felérnek-e az újak a régiekhez.

Kulturális utalások - Különösen izgalmas az is, amikor egy-egy történelmi tény vagy esemény a fikció segítségével új megvilágításba kerül, például kapunk egy interpretációt arról, hogy mi célt szolgált Stonehenge, mi Pandóra szelencéje igazából, milyen volt Agatha Christie vagy éppen Winston Churchill. (A Doctor Who természetesen mindennél jobban szeret az angol történelmi figurákkal foglalkozni.)

Hommage a Tizenegyedikhez

Matt Smith három évadon keresztül, 2010-től 2013 decemberéig alakította a Doktort. A tizenegyedik Doktorként fiatalabb, bohókásabb, hiperaktívabb és érzelmesebb volt, mint két "modernkori" elődje (2005-2010), és rengeteg saját catchphrase-t is kapott ("Geronimo!"). Csokornyakkendőt, kantáros gatyát, és olykor fezt viselt, nagyokat gesztikulált, és igazán szórakoztató interakciói voltak Amyvel és Roryval, akiket kalandozni vitt magával a Földről. A Doktor és Amy kapcsolata is tudott újat mutatni a korábbi Doktor-útitárs viszonyokhoz képest, mert a sorozatnak gyönyörűen sikerült egyensúlyoznia a két szereplő - szerelmi, baráti és apa-lánya kapcsolatot egyszerre idéző - egymás iránti rajongása között.

A tizenegyedik Doktor számára az új Sherlockot is jegyző Steven Moffat írta az egész évadon átívelő rejtélyeket az 5., 6. és 7. évadban, és még Shonda Rhimes (Grey's Anatomy, Scandal) is azt nyilatkozta a Moffat által írt részekről, hogy sokat tanult belőlük a forgatókönyvírásról. A személyes kedvenceim az 5. évad záró duplarésze (The Pandorica Opens S5E12 / The Big Bang S5E13) és a 6. évad középső duplarésze (A Good Man Goes To War S6E7 / Let's Kill Hitler S6E8), amelyeket ugyan csak azok tudnak értelmezni, akik az 5. évad elejétől bekapcsolódnak a sorozatba, de tényleg megéri eljutni idáig.

Sajnos, a Doctor Who hagyományainak megfelelően a 7. évad elején Amy és Rory, a 7. évad végén pedig a tizenegyedik Doctor is elköszönt. Bár nem lesz egyszerű nyitottnak és előítéletmentesnek maradni, de azért kíváncsian várom Peter Capaldit a tizenkettedik Doktor szerepében.

És hogy addig is mit lehet tanulni a Doctor Who-ból? Egészen fontos dolgokat...

az időről:

"Az emberek azt hiszik, hogy az idő egyenesen halad az októl az okozat felé, de igazából - egy nemlineáris, nemszubjektív nézőpontból - inkább egy izgő-mozgó labdára hasonlít, tele idő... bigyóval." (S3E10)

"Az idő nem egyenes vonal, teljesen hepe-hupa. Van egy csomó unalmas cucc, mint a vasárnapok, és a keddek, és a csütörtök délutánok. De néha-néha vannak szombatok, nagy fordulópontok az időben, amikor bármi megtörténhet." (S6E1)

"Mindennek véget kell érnie egyszer, különben sohasem kezdődne semmi." (karácsonyi különkiadás, 2010)

az emberekről:

"900 évnyi utazás alatt térben és időben ...nem találkoztam még olyannal, aki ne lett volna fontos." (karácsonyi különkiadás, 2010)

"Az idők változnak, és nekem is kell... mindannyian változunk. Ha belegondolsz, mindannyian különböző emberek vagyunk az életünk során, és ez jó így! Haladni kell, csak közben emlékezni kell azokra az emberekre is, akik korábban voltunk." (karácsonyi különkiadás, 2013)

"Mindannyian csak történetek maradunk a végére. Csak legyen egy jó történet, rendben?" (S5E13)

az életről:

"Ahogy én látom, minden élet jó és rossz dolgokból áll. A jó dolgok nem mindig enyhítik a rossz dolgokat. De fordítva is igaz... A rossz dolgok nem mindig rontják el vagy teszik kevésbé fontossá a jó dolgokat." (S5E10)

Doktor: Nem mindig oda vittél, ahová menni akartam.
TARDIS: Nem, de mindig oda vittelek, ahová menned kellett.
Doktor: Igaz...
(S6E4)

"Sose hagyd figyelmen kívül a véletlen egybeeséseket. Csak akkor, ha éppen fontos dolgod van. Ebben az esetben mindig hagyd figyelmen kívül őket." (S5E12)

és a vészhelyzetben alkalmazandó stratégiákról:

"Csináljátok, amit én... Kapaszkodjatok, és tegyetek úgy, mintha ez lenne a terv!" (karácsonyi különkiadás, 2011) 

Én mindenesetre megfogadom.

A fordítás Allard és mczolly&Inzume feliratainak felhasználásával készült.